Körforgás

A körforgás

Kata minden reggel a tükör előtt állva figyelte, ahogy az idő lassan, de biztosan megjelöl minden egyes vonást az arcán. Mintha minden ránca egy-egy történetet mesélne el, az évek során felhalmozott kihívásokról és a legyőzött nehézségekről.

Kata egyedül nevelte gyermekét, Lilit. Mikor a kislány megszületett, az apa hirtelen eltűnt az életükből, mintha sosem létezett volna. Kata így maradt egyedül egy kis lélekkel, aki teljes mértékben rá támaszkodott.

Lilivel egy kis bérlakásban éltek a város szélén. Kata két állásban dolgozott, hogy fedezni tudja a lakás rezsijét és a kislány szükségleteit. Még a legnehezebb időkben sem panaszkodott, mindig azt mondogatta Lilinek: "A nap mindig süt a felhők mögött, csak várnunk kell, amíg előbújik."

Egy napon, munkából hazafelé tartva, Kata egy utcában játszó gyerekekre lett figyelmes. Közöttük volt egy kislány, aki nagyon hasonlított rá kicsi korában. Ebben a pillanatban úgy érezte, mintha az idő egy pillanatra megállt volna. Eszébe jutottak saját gyermekkori emlékei, amikor az anyja egyedül nevelte. Ahogyan a múltján elmélkedett, rájött, hogy ő is hasonló kihívásokkal küzdött, mint amivel most ő néz szembe.

Ahogyan tovább sétált, egy ajándékbolt kirakatában egy gyönyörű medálra lett figyelmes. A medálon egy nap és egy hold volt ábrázolva, egymás mellé helyezve, mint a nappal és az éjszaka ciklikus váltakozása. Kata eszébe jutott az anyja, aki ugyanezt a medált viselte minden nap. Megvásárolta, és úgy döntött, hogy Lilinek adja, amikor eléri a 18. életévét.

Ezen az estén Kata, miközben a kislányát altatta, belesuttogta a fülébe: "Néha az élet körforgásban mozog, drágám. De mindig emlékezz, a nap mindig süt a felhők mögött."

Kata mindig tudta, hogy az élet sokkal több, mint amit a szemünkkel láthatunk. Lili még túl fiatal volt ahhoz, hogy megértse azokat a bonyolult érzéseket és érzelmeket, amelyek Kata szívét érintették, de Kata mindig igyekezett átadni ezeket a bölcsességeket a kislányának, még ha kis darabokban is.

Mikor Lili mélyen aludt, Kata kinézett az ablakon. Egy csillagfényes égbolt fogadta, és a nőnek hirtelen eszébe juttatta azt az estét, amikor az apa csak úgy  eltűnt az életükből. Ahogy a csillagok fénylettek, Kata egy pillanatra úgy érezte, mintha egy közülük az ő kis csillaga lenne, mely sosem hagyta el őket igazán.

Néha, a legsötétebb éjszakákban is, egy-egy csillag világította meg az utat. Kata tudta, hogy az életnek vannak nehézségei, de sosem veszítette el a reményt. Azzal az erővel, amelyet a kislányának adott minden nap, tudta, hogy képesek lesznek leküzdeni az összes akadályt.

Amikor visszament Lili mellé és megnézte, ahogy a kislány csendesen aludt, Kata könnyeket ejtett. Nem a fájdalomtól vagy a bánattól, hanem azért a gyönyörűségért és a szeretetért, amelyet a kislányával közösen megélt.

Az évek elteltek, és Lili felnőtt nővé vált. Kata pedig büszkén adta át neki azt a medált, amely emlékeztette őket arra, hogy az idő mindent körbefon, és a nap mindig kisüt a felhők mögött.

Lili, miközben a medált a nyakába akasztotta, visszaemlékezett gyermekkorára. Azokra a napokra, amikor az anyja vigasztalta őt a viharos éjszakákon, azokra a reggelekre, amikor együtt nézték a napfelkeltét az erkélyről, és arra, hogyan mesélte el Kata a családi történeteket és a medál jelentését.

Anya, ez csodálatos - mondta Lili, a hangja megtört az érzelmektől. - Mindig emlékeztetni fog arra, hogy te vagy az én napom, még a legsötétebb időkben is.

Kata mosolygott és megsimogatta Lili arcát. - Te is az enyém vagy, drágám. És most, amikor felnőtt nő lettél, itt az ideje, hogy magaddal vidd ezt a medált és a hozzá kapcsolódó bölcsességet. Hogy amikor nehéz időkön mész keresztül, emlékezz rá, hogy a nap mindig kisüt a felhők mögött, és minden rossz után jön valami jó.

Lili mélyen belenézett anyja szemébe, és azt mondta: - Köszönöm, Anya. Mindig emlékezni fogok.

Azon a napon, amikor Lili elhagyta a családi otthont, hogy saját életét kezdje, a medál a nyakában lógott, emlékeztetve őt arra, hogy az élet teli van kihívásokkal és változásokkal, de a szeretet és a remény mindig ott marad, és vezet minket az élet útján.