Blog

Mindent az általunk képviselt nézetek alapján vizsgálunk. Az agyunk értelemmel ruházza fel, még olykor tovább is görgeti, bonyolítja ezeket a gondolatokat.

Az elmúlt héten egy rendezvényen vettem részt, ahol sikeres roma származású nőket mutattak be. Célja a programnak a pozitív érték közvetítés volt. 12 fő cigány nő mutatkozhatott be ezen a programon, ami egyben egy konferencia is volt. Végig a rendezvényen tapasztaltam, figyeltem, gondolataim jártak. Majd magam is kihasználva a szüneteket, próbáltam...

Az otthon, mint lélektükör

Ebben a rövid, de remélem annál tartalmasabb írásban az otthon fontosságáról szeretnék írni. Mit is jelenthet egy otthon az ember életében? Kinek milyen is lehet a valódi otthon? Ezen kérdéseket fejtegetem, és ehhez hasónlakat vetek fel. 

Az elmúlt időszak több ember számára komoly kihívást jelentett. Ezzel többen egyet is érthetnek. Azt gondolom mindent lehet mondani, de azt nem, hogy érzelmek nélkül éltük ezen napjainkat. A fiataloktól elvették a kortársaikkal való fizikai kapcsolódást. Azt a fontos tevékenységet, ahol a fölösleges energiák távozhatnának, mivel bezártak a sportlétesítmények. Talán régen várt és tervezett utak maradtak el. Helyükbe lépett az otthon. De annak is a legszűkebb formája. Hiszen, ahol nem a nagyszülőkkel együtt élnek a családok, még az idősebb hozzátartozóiikkal is csak fokozott védelem mellett tarthatták és tartják még mai napig a kapcsolatot. Amely több szempontból is erőt próbáló. Egyik napról a másikra munkahelyek szűntek meg. Ami szintén erősen hatott a család mentális és olykor a fizikai állapotára. Egyszóval nehéz időszak áll mindenki mögött kivétel nélkül. Legtöbb esetben egy bázisa maradt mindenkinek és az az otthon lett. Ami gyakran nem is más, mint mindenki saját lelkitükre. Így most arra kérlek, vedd elő a te saját belső tükrödet, és nézd meg ezen keresztül az otthonod! Mit látsz? Tetszik, amit látsz? Ha tetszik akkor jó mert felvetted a harcot a kihívásokkal szemben. Tudtál rá kreatívan reagálni. De lehet az is, hogy hibát találsz benne. Valaki vagy valami zavar. Vizsgáld meg. Változtass rajta, hogy a komfort most téged szolgáljon ebben a nehéz helyzetben. Hogyan tedd? Azt nem én fogom megmondani neked, a változás okát és körülményét te magad fogod meglátni a saját lélek tükrödben. Vizsgáld meg ezek szerint az otthonod, és változtass rajta ott, ahol hibát jelez a tükröd.

© 2019 Bence utazós blogja. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el